Néhány szabály amit érdemes átgondolni és tanítani gyermekinknek.
Első lecke:
Az evőeszközök kezelése, helyes használata
Az evőeszközök kezelésére meghatározott szabályok
vonatkoznak, csakúgy mint arra, hogy milyen ételt milyen evőeszközzel ehetünk.
Az evőeszközöket mindig a felső harmadukon kell megfogni.
Ízléstelen, ha hüvelyk és mutatóujjunk között kiáll a kanál, a villa, a kés
nyelének nagyobb része, még inkább, ha mutatóujjunk rácsúszik a villa hajlatára
vagy a kés vágórészére. Az evőeszközöket tehát a végüknél, finoman kell
megfogni, a kisujj eltartása nélkül, az ugyanis affektálást jelent.
Ha csak kanállal, vagy csak villával eszünk, jobb kézben
tartjuk az evőeszközt. Késsel és villával evéskor jobb kézben van a kés, bal
kézben a villa. Ilyenkor a kést felülről fogjuk, ami lehetővé teszi a vágáshoz
szükséges erőkifejtést.
A kanalat csúcsával vesszük a szánkba, de sohasem teljes
egészében. (Angol szokás szerint a levest a kanál belső pereméről kell inni.)
Figyeljünk oda, hogy ne merjünk túl sok levest a kanálba, mert nem illik
visszacsurgatni az ételt. Az esetleg túl forró ételnél várjunk egy keveset, nem
fújdogálhatjuk hűtés céljából, már csak azért sem, mert így esetleg
szétfröccsenhet. És nem szürcsölhetünk!
A villára csak annyi ételt helyezünk, amennyit könnyen a
szánkba tudunk helyezni. A villát úgy megpakolni, hogy alig fér a szánkba,
illetlenség.
A kés sohasem érintheti a szájat, szájba venni, lenyalni
kirívó modortalanság.
Tálcáról, tálról való szedéskor két kézzel szolgáljuk ki magunkat
az előkészített és csak a szedésre szolgáló evőeszközökkel. Ha a szedésre egy
kéz is elegendő, bal kézzel veszünk. (Mohamedán országokban viszont jobb
kézzel, mert a bal kéz tisztátlannak számít.)
Evés közben az a kéz, amelyikben evőeszköz van, sohasem
érintheti az asztalt: ilyen kézzel könyökkel vagy alkarral az asztalra
támaszkodni nem illik.
Ha az evésben úgy tartunk szünetet, hogy közben az
evőeszközt nem tesszük le, kézfejünket a tányér mellett az evőeszközöket a
tányéron vagy közvetlen fölötte tartva az asztalra helyezhetjük.
Egy evőeszközzel való étkezéskor másik kézfejünk a tányér
mellett, az asztalon nyugszik de nem támaszkodunk vagy az esetleg túl könnyen
megbillenő kelyhet tartja. Gondolok itt arra, amikor fagylaltot szolgálnak fel.
A tányérokat nem illik megfogni, érinteni. Kivétel a leveses
csésze, amelyet a fülénél meg szabad fogni, amikor kiisszuk.
Az evőeszközöket, ha egyszer az abroszról felvettük, csak a
tányérra, csészealjra szabad visszatenni. Ha evés közben szünetet tartunk, a
villát és a kést a tányér két szélére fektetjük úgy, hogy nyelük ne érje az
abroszt, szúró, illetve vágó élük a tányéron nyugodjon. A villa és a kés
nyelének ellentétes iránya azt jelenti, hogy az étkezést még folytatni
kívánjuk, illetve üres tányér esetén még tálalni kérünk.
Ha a kést és a villát egymás mellett úgy helyezzük a
tányérra, hogy végeik jobb felé állnak, ez azt jelenti, hogy az étkezést (az
adott fogásból) befejeztük.
A kávéskanalat, fagylaltos kanalat használat után a
csészealjba tesszük. Ugyanez vonatkozik a csészében felszolgált pudingra,
kompótra is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése